2011. november 26., szombat

Spagetti fokhagymával, chilivel és apró rákokkal, zöldfűszeres tejszínes mártásban



Pályafutásom során, az egyik legnagyobb beszólást a fekete mosogatóban dolgozó Gábor nevezetű dolgozó követte el. Történt ugyanis, hogy iszonyú nagy munkában voltunk egy csoportokkal megtűzdelt augusztusi napon, amikor is percenként vittük be a mosogatóba az elhasznált kisebb vagy nagyobb edényeket. Tény és való, hogy hatalmas munkát végzett Gáborunk, és becsületére legyen mondva, egy csúnya szót sem hallottunk tőle. Viszont miket is gondolhatott, azt jobb, ha nem tudjuk. Szóval, jómagam, már vagy harmadszorra mentem be, mikorra feltűnt, hogy nem csinál semmit, és csak támaszkodik a mosogatónak, nézi az előtte tornyosuló mosatlan edényeket, kezében egy gyorsforraló edény, amiben az aznapi személyzetnek készült grízes tészta, amit éppen a villa segítségével tömi magába, miközben mosolyog a nemlétező bajsza alatt. Megkérdeztem tőle, persze sejtelmesen, mert éreztem, hogy valami nem mindennapi dologra készül. Aztán csak annyit mondott, hogy: "Tudja Főnök úr, én a tészták közül, legjobban a Rántott húst szeretem.". Az év beszólása volt, mert abban a helyzetben fantasztikus poén volt. A munkától kimerült ember, aki a vésztartalékokat is mozgósította, kínjában egy hatalmas poént süt el. Még a nagyok is megirigyelhetik a Rádió Kabaréban. Kivételesen nem Rántott hús következik, hanem egy tészta. Nem kell megijedni, nem grízes tészta, hanem Trieszti munkám során egy nagyon megkedvelt tészta receptjét írom le. Az olaszok közismerten család centrikusak, és ezt éreztük mi is. Bármilyen esemény történt, minket ugyan úgy belekalkuláltak, mintha mi is közülük valók lettünk volna. És ez, a teljes elfogadás jelképe is volt egyben. Érezni lehetett, hogy nem csak udvariasságból teszik, hanem valóban kedvünkbe akartak járni. Bár nagyon kevés időnk volt, de rengeteg élménnyel gazdagodtunk, köszönhető ez az Étterem teljes személyzetének. Illik megemlítenem az éttermet, és ez nem a reklám helye, de aki arra jár, annak csak ajánlani tudom. Antica Trattoria Suban - Trieste. Az egyik ilyen közös ebédünk, mely szakmai továbbképzésnek is beillett volna, egy elegáns tengerparti étteremben történt Triesztől úgy 50 km-re. Annyira kedvemre való volt ez a tészta, hogy nálunk kapható alapanyagokkal behelyettesítve, magam is mindig étlapra tűzöm. Most az állandó Étlapra került fel, biztosítva a folyamatos elérhetőséget.


hozzávalók:
0,25 spagetti
0,30 balatoni fogas
0,30 garnéla rák
vaj

friss bazsalikom
petrezselyemzöld
snidling


só, szinesbors
fokhagyma
chili paprika
tejszín
parmezán

elkészítése:
A rákot és a halat deszkán nagyon apróra átvágom, majd vajon megpirítom. A friss fűszernövényekkel ízesítem. Majd só, szinesbors és chili paprika hozzáadásával kialakítom az ízét. Felöntöm tejszínnel, megszórom reszelt parmezánnal és beforralom. Az "all dente"-re főzött spagettit beleforgatom és egy mélytányérba tálalom. Tetejére parmezán forgácsokat rakunk.
Foodafok



3 megjegyzés:

Nathalia írta...

Muy buen plato de pasta. Me gusta con el toque de Chile.
Un abrazo y feliz fin de semana

Bianka írta...

Így ahogy van jöhet

Eszter írta...

Húúú, de nagyon imádnám!